A módszer „európai névadója”, Bert Hellinger (1925- jelenleg is) 1952-ben már pappá szentelve érkezett a Dél-afrikai Unióba. 16 éven keresztül dolgozott a zuluk között, mint misszionárius, plébános és egy bennszülött iskola igazgatója és tanítója. Itt figyelte meg, hogy a természeti népek számára mennyire fontos és jelentőségteljes az ősök szeretete és tisztelete. Hellinger 1964-ben találkozott a csoport-dinamikus önismeret fejlesztéssel, majd pszichoanalitikus képzésen vett részt, majd újabb és újabb módszereket tanult, amelyeket beépített terápiás munkájába. (Csoportdinamika, ősüvöltés-terápia, tranzakció analízis (TA), hipnoterápia), majd 1971-ben kilépett a szerzetesrendből.
A Bert Hellinger a mostanra már kiforrt családfelállítás módszerével való munkát az 1980-as évek elejétől kezdte el. Kialakította a családfelállítás módszerének új, „hellingeri” formáját, amely után manapság már világszerte nagy érdeklődés mutatkozik az élet minden területén. A pszichoterápiában, a pszichoszomatikus gyógyászatban, az életvezetési, nevelési és szervezeti tanácsadásban, illetve a legtágabb értelemben vett lélekgondozásban is igénybe veszik a módszert.
Hellinger írta le elsőként a tapasztalatait arról, hogy a család, mint egy nagy közösség, állandó egyensúlyra törekszik. Hellinger azt tapasztalta, hogy „hetedíziglen” visszahatnak az ősök a jelenünkre.
Hellinger figyelte meg az újkori Európában először, majd leírta, hogy milyen törvényszerűségek szerint működik ez a családi lélek.
A családban uralkodó törvényszerűségek:
Odatartozás törvénye: mindenki hozzátartozik ehhez a családi energiarendszerhez, aki a családba beleszületett, ide értve minden fogant életet. Egy-egy családi energiarendszerhez, vagy erőtérhez tartoznak a családtagok szerelmei, párkapcsolatai is, beleértve azok minden fogant, közöttük a meg nem született gyermekeket is.
Kiegyenlítődés törvénye, vagy más néven az adok-kapok egyensúlya: a család közös lelkiismerete úgy viselkedik, hogy ha valakivel a család érzése szerint súlyos jogtalanság történik, azt valamely utód megpróbálja helyrehozni. Úgy fog viselkedni, érezni, mint az a személy, akivel a "jogtalanság" történt. Így alakulhat ki, hogy valaki nem érti, miért nem tudja a saját életét élni, miért idegen számára a saját élete. Ezt a jelenséget később sorsösszefonódásnak nevezték el.
A következő nagyon fontos törvény a harmadik, a hely törvénye: előbb van az, aki az életet adja, és utána következik az, aki kapja. Aki az életet adja az a NAGY, aki kapja, az a KICSI. A testvérek közül az van előbb, aki időben először érkezik az életbe. A sorrend, hogy kinek hol a helye, nem felcserélhető. Ha valaki valamilyen oknál fogva a „saját helyét elhagyva belép egy másik családtag helyére”, az egyensúlytalanságot hoz létre.
A legerőteljesebben szüleink és nagyszüleink szintje hat ránk. A családi közösség olyan, mint egy közös erőtér, energiatenger: a család minden tagja, a család összes őse, tehát a klán minden tagja kapcsolatban áll egymással. Mintha a családi közösségnek lenne egy mindannyiukat átölelő lelki-lelkiimereti közössége.
|
Vigia Satir terápiás munkája során a családnak visszamenőleg 3 generációját vizsgálta meg. Munkájának egyik célja, hogy visszaépítse a kliens önbecsülését, és megmutassa, hogyan lehet az ifjúkori traumának megélt eseményeket úgy megítélni a kliens szemszögéből, hogy az a későbbiekben erőforrássá alakuljon a múltban való leragadás helyett páciense számára. Ezzel az ítélkezésre fordított energia teremtő erőforrássá alakulhat át.
Erre a közvetlenül nem mérhető közös kapocsra, összetartó erőre a modern tudományban Rupert Sheldrake adott magyarázatot. Sheldrake elmélete szerint ez egy energiamező, melynek köszönhetően az egyedek, ill. az egyének a távolból is „tudnak egymásról”. Hogy ez az egymásról való tudás létezik, arról sokunknak van saját tapasztalata.